Hírek, információk
Árvízi védekezés
A rendkívüli méretű dunai áradás kihatással volt Sportkörünk mindennapjaira is. Kiürítésre került a Rába Sárkányhajó Club belvárosi épülete, ezért elmaradt a szokásos szerdai edzésünk június 5-én. Egyik csapattársunk akkor már a gáton volt, mivel Ő is egy, az árvíz által érintett településen lakik. Tőle kaptuk az információt, miszerint önkénteseket várnak Győrzámolyra. Edzés helyett hát ott lapátoltunk, majd Zsejkepusztán folytattuk. Még további két napon át küzdöttünk mi is az ár ellen többek között Győrzámolyon, Bácsán, Gönyün, Mecséren. Jó volt látni a tagság elszántságát, hozzáállását! Rajtunk kívül más sportolók és sportvezetők is kivették részüket a munkából, Győrzámolyon adogatta a homokzsákokat többek között Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség általános alelnöke is. Ezúton is köszönet minden résztvevőnek, szervezőnek, hogy itt is öregbítették az Elektromos jó hírnevét! Talán egy kicsit a mi sikerünk is, hogy a Szigetközt nem öntötte el a Mosoni Duna! Szép volt lányok és fiúk!
Képek
Kenubérleti lehetőség
Kedves Sportköri tagok!
A korábbi évekhez hasonlóan, az idén is megkötöttük a kenubérleti szerződést a Győri Vizisport Egyesülettel (Győr, Tültésszer u. 24. (a Magyar Vilmos/volt GyÁÉV uszoda mellett)).
Az igénybevétellel kapcsolatos részleteket az Elektromos honlapján, a Sportolási lehetőségek/Vizi túrázás oldalon találjátok!
http://www.gyorielektromos.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=57&Itemid=79
Golden Ball sportolási lehetőségek - 2013.05.21-től
Kedves Sportköri Tagok!
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett Részetekről, hogy a Golden Ballban megváltoztak a fitness terem igénybevételének feltételei.
Szerettünk volna egy olyan megoldást találni, amely minden sportköri tag részére egyenlő kedvezményeket biztosít. Ennek érdekében a Golden Ball Clubbal kötött megállapodást az alábbiak szerint módosítottuk:
Május 21-től a napi 4 ingyenes belépési lehetőség megszűnik, és helyette minden tag egységes, kedvezményes áron veheti igénybe a fitness termet, érkezési sorrendtől függetlenül.
Ez azt jelenti, hogy a 900,- Ft-os napi jegy helyett, sportköri tagok 300,- Ft-ért használhatják a kondi termet.
A fitness terem egyidejű használatával, a szauna továbbra is ingyenes.
A többi szolgáltatás feltételei változatlanok lesznek, ezután is fél áron vehető igénybe a Squash pálya, és ingyenes a kosárlabda pálya használata.
Az új megállapodás május 21. keddtől érvényes.
Jó sportolást kívánunk!
Nyári tábor
Kedves Sportköri Tagok!
Itt olvashatjátok a nyári sporttáborról a tájékoztatót.
Jelentkezni május 24-ig Szabó István Lászlónál lehet a tájékoztatóban szereplő módon.
30/ 655-0501
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Horgászjegyek
Kedves Sportköri Tagok!
Megérkeztek az évi horgászjegyek. Érdeklődni és a jegyeket átvenni Szabó István Lászlónál lehet. (+36 30 6550501, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )
Szabadtéri teniszezési lehetőségek
Kedves Sportköri Tagok!
A Marcal Teniszcentrumban továbbra is lehetőség van a tenisz- és fallabdapályák kedvezményes igénybevételére.
VI. Elektromos Kupa tájfutóverseny - Eredmények
Az alábbi linkeken elérhetőek a verseny eredményei:
Eredmények kategóriánként 1. futam
Eredmények kategóriánként 2. futam
Vizitúra szakosztály felhívása
Kedves Sportköri Tagok!
A következő linkre kattintva olvashatjátok a Vizitúra Szakosztály felhívását.
Új sportolási lehetőség a Galaxy Wellness Clubban
Kedves Sportköri Tagok!
Újabb nagyszerű lehetőséggel bővült Sportkörünk szolgáltatásainak köre.
Részletekről itt olvashattok.
Tavaszi Egészséghét - Stresszekezelő tanfolyam 2013.04.08-12
Kedves Sportköri Tagok!
Április 8-án kezdődik a Tavaszi Egészséghét, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Részletekről itt olvashattok.
Üdvözlettel:
Győri Elektromos Sportkör





